Koreai tudósitások

A január 20-i hétvége, gyönyörű napsütés, +5 fok - majdnem ideális idő a motorozáshoz (még vagy tíz plussz fokocska azért nem ártott volna..). Úgy voltam vele, hogy menni kell, ha ki akarom tényleg próbálni a motort mielőtt bekeményítene a tél. Szóval alapos beöltözés, aztán indulás.

Szombaton egy kisebb kört mentem, a végállomás Icheon volt. Elvileg a kerámia kiállitásáról híres a település. Lehet hogy csak én bénáztam el a dolgot, és nem az igazit találtam meg... Ahol én kikötöttem az egy kerámia gyár volt, és temérdek üzlet mindenféle cserepekkel körülötte. Persze a kimcsi-tároló edény a sztár, minden szinben, formában, fazonban elérhető. 'Köcsöghegyek' amerre a szem ellát. Aztán hazafelé vettem az irányt - Gwangju és Seongnam felé. 

 Az utak egyébként többségben jó minőségűek. Ami nagyon idegesítő tud lenni, hogy szinte az összes útkereszteződésben lámpa van, és igy legtöbbször folyamatos elindulásból és megállásból áll a motorozás.

.

Az estét egy kicsit felrázta egy laza földrengés (Szöultól 130 km-re történt a dolog, 4.4-es volt). Igazából akkor nem tudtam eldönteni, hogy csak én szédültem meg egy kicsit, vagy körülöttem mozdultak meg a dolgok. Később a kollégák kérdeztek rá, hogy nem féltem-e nagyon... hát nem...

Vasárnap aztán már bátrabban áltam neki a motorozásnak, a cél pedig a tengerpart volt. Egy nem túl távoli, de már igéretes helyet néztem ki a térképen, a Szöultól délre lévő Pyeongteak város közelében. Lehet hogy katonai megfontolások állnak a dolog mögött (bár a GPS-ek és műholdak korában már kétlem ezt), de egyszerűen nem tudok egy részletes és friss Korea térképet találni. (Ha valaki tud ilyet, légyszi szóljon!). A főútvonalak számozása valahogy teljesen eltérő (véletlenszerűen) a legjobb térképemen lévőtől is. Nem csoda hogy Koreában GPS nélkül még nem láttam autót.

Azért nagyon nagyot nem tévedtem (odafelé) és Suwon - Osan - Pyeongtaek útvonalon értem el a tengert. Először a várostól kb. 20 km-re lévő kikötőhöz jutottam, itt fényképeztem le ezt a hidat és ezeket a nagyon 'koreás' lámpaoszlopokat édi-cuki hajócskákkal. A hídon átmenni motorral sajnos nem tudtam, azon ugyanis egy autópálya megy, és Koreában motorral autópályára tilos felhajtani (gondolom nem a 900-as Hondák miatt találták ki ezt a szabályt, én nem biztos hogy feltartanám az általában 110 körüli tempóban autókázókat... mondjuk ebben a hidegben a 80 km/h nagyon is elég volt...).

Később aztán az 'Asan Seawall' ('tengeri fal') tábla keltette fel az érdeklődésemet, ami azt jelezte, hogy a látványosság nincs messze. Ez - mint kiderült - egy gátrendszer, amit egy folyó torkolatánál építettek. Egyik oldalán tenger, a másikon egy duzzasztott tó. Általában megpróbálom a dolgok szebbik oldalát fényképezni - hogy lássátok hogy ez mennyit tud jelenteni itt Koreában, íme két kép. Előre nézek: tenger, lemenő nap, halászháló - oldalra nézek: szögesdrót és gát. Ehhez még képzeljétek hozzá a bondegis (ez ugy a főtt selyemhernyólárva) pult szagát, ami kb. 50 méterre volt mögöttem... Szóval szép hely - ha a megfelelő irányból nézi az ember.

.

.

.

.

.

.

Hazafelé nagyon megutáltam Suwont (talán valaki még emlékszik a korábbi tudósításokból, hogy egy szép nagy erőd van ott, ami a világörökség része). Már rám sötétedett, fáztam is egy kicsit, és úgy megörültem neki hogy végre megtaláltam a 42-es főutat amit keretem, hogy gondolkodás nélkül elindultam rajta... a rossz irányban. Nem is emlékeztem rá hogy valahol döntenem kellett jobbra és balra között, én csak a 42-es út tábláját követtem. Hátraarc, és újabb egy órás átkelés a városközpont dugóján - de legalább most már a jó irányban. Aztán hazaérkezés, a szomszédban szaunázás, forró vizes jakuzziban ücsörgés, felengedés.

Később, a hét során, aztán az is kiderült hogy elképesztően rizikós vagyok egy biztositási ügynök szemével. És nem csak a motorozás miatt...

Cégünk új juttatása, hogy csoportos utazási és életbiztositást kötöttek ránk, amihez szükség volt egy kérdőiv kitöltésére. Szépen haladtunk végig az ügynökkel a kérdéseken... megegyeztünk benne hogy nincs motoros jogositványom (az alapból kizáró körülmény lett volna...) de meglepő módon elakadtunk egy újabb pontnál: a testmagasságnál. 190 cm-es testmagasságnál nem köthetnek biztositást!!! Azt nem sikerült kideritenem hogy miért, de 2 centit le kellett tagadnom... Jobb hiján aláirtam hogy 188 cm magas vagyok. De hogy igy kinek és miért jobb?

Elnézést a diszkriminációért, de ezúttal az angolul legalább egy kicsit tudó versenyzők figyelmébe ajánlom a következő feladványokat.

Már közel egy éve van szerencsém a koreai angol-akcentust hallgatni, ráadásul ez az angol eredetű szavak írásában is nagyon jól követhető. Amit az alábbiakban tettem az nem más, mint hogy karakterről-karakterre átírtam magyar betűkre néhány koreai szót. Egyetlen hanggal vagy betűvel sem tértem el az eredeti koreaitól! (Koreai magyar olvasók, légyszi szóljatok ha valahol tévedtem!)
Sikerül megfejtenetek hogy mi micsoda? Többet tudtok koreaiul, mint azt hinnétek! :-)

Egy kis segitség:

- ahogy látjátok a koreaiban az idegen szavak irása teljesen a kiejtésüket követi
- ha sok mássalhangzó van egy szóban, akkor 'ü' betűt mondanak/írnak közé
- van amikor a mássalhangzóra végződő szavak végére is tesznek egy 'ü' betűt/hangot
- néhány hangot/betűt nem tudnak kimondani, így a 'v'-ből 'b', az 'f'-ből pedig 'p' lesz írásban és szóban is. Az 'r' betű is túl nehéz, ezért vagy 'l' lesz vagy kimarad többször (én néhány helyen 'r'-ként benne hagytam az egyszerűség kedvéért a feladványban...)

Bemelegitésképpen: kapi = coffee = kávé
(vagy itt van Péter kollégám kedvenc példája: pák jú... :-) (bocsi...))

Szóval a feladványok (többségüket első koreai nyelvkönyvemből másoltam ki):

A megfejtés természetesen az angol vagy magyar szó, amit kéretik nekem 'elímélezni'. Persze nem gond ha nem megy mindegyik elsőre!

Felhőtlen szórakozás, hihetetlen nyereményeső! :-)

Aki esetleg 'komolyabb' tanulmányokat szeretne folytatni, nézzen el ide (de ez a megfejtésben sajnos nem sokat segít...) :
http://www.learnkorean.com/
http://www.learn-korean.net/

Rögtön itt szeretném megemlíteni, hogy ha néhányszor 'motrot' fogok írni a 'motort' helyett, az nem elírás. Ez a győri akcentusom egyik ékes jele... Azért legalább írásban megpróbálok majd figyelni rá...

Szóval már péntek este letudtuk az adminisztrációs részét a dolgoknak, igy szombatra már csak a java maradt. Beöltöztem az otthonról hozott motoros öltözékbe, és kissé darabos mozgással lemásztam a metróba, hogy kb. egy órát utazzak a városon keresztül. Mindenemen folyt a viz mire a kereskedéshez értem, mert persze alaposan felkészültem az 1-2 fokos hidegre. No de végre a kezeim közé kaptam a kicsikét. Az elindulás után kb 200 méterrel meg kellett állnom tankolni, és ekkor szembesültem először azzal a problémával, hogy - bár (még) átlátszó a plexim (és kék a szemem) - ha rajtam van a sisak koreainak néznek. A benzinkutas odarohant, hozzám és az alatt a két perc alatt amíg levettem a kezeimről a két-két kesztyűt, kicsatoltam a sisakomat, és levettem az alatta lévő símaszkot is, folyamatosan beszélt hozzám, hogy mondjam már el neki hogy mit akarok, és ne tartsam fel őt (vagy valami lyesmi...) Aztán a megvilágosodás pillanata: EZ EGY AMERIKAI!!!. Majd utána a szokásos pánik, hogy 'Úristen egy amerikai, pont itt. pont velem, pont most! Most mi lesz!' De aztán hála istennek megoldódott a probléma a 'Pull csuszejo' azaz 'Full (tele) kérem' mondat megértése után. Később már csak a cinkos mosoly maradt a benzinkutas arcán ami a kollégáknak szólt: 'Nézzétek már, a hülye amerikait, nem mondták meg neki hogy télen nem szoktak motorozni!'.

Következő kihivás: hazatalálni egész Szöulon keresztül, ki a városból, majd Bundangig. A legegyszerűbb megoldást választottam: elindultam abba az irányba ahol (reméltem) keresztezni fogom egy hazafelé tartó buszjárat útvonalát, és azt követtem aztán. Ez könnyebben ment mint vártam, és szerencsére a motor is nagyon barátságosan viszonyult hozzám a kezdetektől, bár a kuplung elég kemény és a dugóban állás (a két nagy oldaldobozzal nem igazán tudtam a sorok között előre menni) alatt a bal kezem eléggé elfáradt. Miután Bundangba értem (30 km múlva) örömömben kerestem egy napsütötte parkolót, ahol aztán csináltam jópár fényképet, íme néhány.

Vasárnap - szintén hideg, de napsütéses időben - elindultam első motoros túrámra (a körülmények miatt inkább csak 'túrácskámra'...), a cél a Bundangtól nem messze található skanzen (Korean Folk Village) volt. Az őrzött parkolónál persze megint a 'bukósisak effektus' - az őr folyamatosan magyarázta koreaiul, hogy - mint később kiderült - motorra nem kell jegyet venni. Jó hír, remélem máshol is így működik. Szerencsére azért az integetésből gyorsan rájöttem a dolgokra. Már el is felejtettem, hogy milyen jó hogy motorral nem kell szabad parkolóhelyeket lesni. Előrementem a bejáratig, és egy kis szabad területen leparkoltam.

Miután váltóruhát ugye nem vittem magammal, motoros szerelésben vágtam neki a falumúzeum bejárásának. Bár a sisakot és a maszkot a dobozban hagytam, volt rajtam motoros csizma, térd-, csipő-, gerinc-, könyék- és vállprotektorok, amitől ugye még nagyobbnak tűntem mint amilyen a valóság. Szerintem a nap után hazaérve legalább annyi kisgyerek kezdte el a 'kétméteres terminátor bácsit' emlegetni, mint ahányan a lovaglást vagy egyéb attrakciókat.

A skanzen egyébként nagyon szépen meg van csinálva. Korábban hallottunk olyan hireszteléseket, miszerint ebben a faluban még tényleg ott laknak az emberek, és úgy lehet megnézni a mindennapjaikat - de ez persze nem igaz. Ez egy múzeum, ami körül a szokásos tízemeleteseket csak néhány kisebb domb takarja el. Ami mégis élővé teszi, hogy az ilyen helyeken megszokott módon a kézművesek helyben készitik a 'vásárfiát', az éttermeket beillesztették a korhű képbe, és a színpadokon sok színes műsor zajlik.

Az egyik legérdekesebb nekem az volt, ahogy két néni bemutatta hogy régen hogyan lett selyem a selyemhernyókból. Két képen elmondva ez így néz ki:

Előtte:

. 

.

.

.

.

Utána:

. 

.

.

.

.

Ami pedig közben történik az annyi, hogy a selyemhernyó-bábokat az egyik néni egy forró vízzel teli edénybe rakosgatja pálcikával, és gondosan úgy igazgatja őkat, hogy a szál folyamatosan jöhessen belőlük. Furcsa összekapcsolni az "ehető" bondegit a selyemmel - utóbbi sokkal szimpatikusabb dolog...

Egy másik dolog amit eddig csak fényképen láttam, az a tradícionális legyezős kötéltánc volt. A kötéltáncos bácsi a szokásos rúd helyett egy legyezővel egyensúlyozva sétált végig néhányszor a kötélpályán. A show-elemeket megfelelően adagolta: eleinte amikor még 'normálisan' sétált a kötélen - mint utólag kiderült - tervszerűen beiktatott néhány 'félrelépést', amit nagy felhördülés és taps követett hogy mégsem esett le. Aztán később egyre többet mutatott valós képességeiből: ugrált, futott, leült, hátrafelé szaladt a kötélen - ami már persze mindig hibátlanul sikerült...

Még egy említésre méltó dolog: a falumúzeum területén - igaz egy kicsit eldugottabb domboldalban - áll egy templom is. Gondolkodtam hogy elmásszak-e addig (a motoroscsizmát mégsem hófoltokon történő közlekedésre találták ki...) de aztán rászántam magam. Ez is jó döntésnek bizonyult, a fél óra alatt amit ott töltöttem - nem tudom hogyan sikerülhetett így - senki más nem jött oda rajtam kívül. Ez sokat dobott a megszokott látvány élvezeti értékén.

Mikor visszaértem a bejárathoz, néhány bácsi nézegette a motort (ami azért bevallom jól esett...), alaposan megleptem őket is azzal hogy nem-koreaiként felültem rá. A hazafelé utat egy kicsit még színesebbé tette, hogy egy darabig együtt jöttem egy harley davidson-os fickóval. Beálltunk előre a jelzőlámpáknál, és gyorsultunk néhányat - persze csak 80-ig. Nagyon jól esett...

Az előrejelzés szerint most szombaton már 7 fok lesz... (azért persze irigykedem az otthoni tavaszias időre...) Még ki kell találnom hogy merrefelé induljak, aztán persze majd tudósítok...

Felbecselhütetlen értékű felfedezést tett hazautazása előtt Szilvi: kideritette hogy a mellettünk lévő ház alagsorában egy igazi spa rejtőzik szaunával, jakuzzikkal, konditeremmel... és néhány olyan apró részlettel amit nem tudok kihagyni innen - talán igy leirva könnyebb lesz megszabadulni a sokkoló emlékektől :-) (16 éven aluliaknak kéretik átgörgetni a következő bekezdést - na ezek után már biztosan mindenki el fogja olvasni....)

Szóval a rendszer természetesen úgy működik, hogy a férfiak és nők különválnak a kezdetekkor, bent már ruhátlanul pihengélnek. Ez eleinte persze szokatlan, de azért túlteszi magát rajta az ember - viszont vannak feldolgozhatatlan epizódok... ilyen például a masszázs. A masszázs ágyak a nagy nyitott térben vannak elhelyezve, a medencék mellett - ha nem akarod nézni akkor is látod hogy mi történik...

Számomra kevéssé megmagyarázható hogy a masszázshoz miért vetkőzik le az egyébként ruhában lévő masszőr is. No de ez még el is menne valahogy, ha valami rendes masszázsról lenne szó, de itt hosszas simogatás, krémezgetés is szerepel a programban (a krémnek tűnő anyag egy 40 literes műanyag hordóban áll... nagyüzemi felhasználás). Igyekeztem úgy helyezkedni hogy lehetőleg mindig a hátam mögött legyenek az éppen zajló események - persze ez csak részben szerencsés... nem növelte túlzottan a biztonságérzetem... de legalább felháborodottságom és gyomrom felfordulásának mértéke csökkent egy kicsikét.

Még két dolog ami szerintem koreai (vagy esetleg még japán) különlegesség: az egyik az ülve zuhanyozás, a másik a vizigolf.

Az előbb már emlitett nagy térben ahol a medencék is vannak, körben zuhanyzók vannak kiépitve. Van kb 10 db hagyományos, és 20 olyan amelyik a padlótól 50 cm-re van felszerelve. Ezekhez kis műanyag sámli jár. A korea bácsik letelepszenek a sámlira, és ott ücsörögve egy óráig képesek magukat sikálni, borotválkozni...

A koreaiak kitartásának (fanatizmusának) remek példája volt az az úriember, aki szintén egyik szauna-látogatásom alkalmával ragadta meg a figyelmemet: fél órán keresztül állt a leghidegebb, 19 fokos medencében és rendületlenül dolgozott golfütésének tökéletesitésén - persze minden golf és egyéb felszerelés nélkül. Nekikészült, lenditett, utánanézett... nekikészült, lenditett, utánanézett... Biztosan rengetegett fejlődött ezalatt az idő alatt.

A sok szörnyűség ellenére azért elhatároztam hogy minden héten két alkalommal megyek majd lazitani egy kicsit, remélem kevésbé kalandos körülmények között...

Egy másik kép: magyarokkal billiárdozunk, körözöttet eszünk, vörösbort iszunk és a Pál Utcai Fiúk Szerelemharc cimű száma szól

Még mindig Szöul, és mennyire más érzés :-) Szombaton konzulunk és párja szerveztek egy partit, amin jópáran összejöttünk magyarok. Tényleg sikerült egy kicsit elfeledtetniük velem, hogy jó néhány ezer kilométerre vagyok otthontól! Köszönöm szépen ezúton is!

Biliárdoztunk este tiztől hajnali háromig, és közben frissen sütött magyar-tipusú kenyeret ettünk körözöttel... Dőőőőzs :-) Na persze a 'körözött' azért nem 'körözött túró' volt, mert az itt nincs - ebben volt tejföl, vaj, pirospaprika, hagyma... igy is nagyon finom volt!

Érdekességképp: új ismerőseink között együtt billiárdozott velünk egy magyar zen buddhista oktató is, Csong An Szunim. Ő vezeti Magyarországon a Kwanum Zen Iskolát (http://www.kvanumzen.hu). Hihetetlen, hogy milyen sokféle módon alakulhat egy ember élete... - csak fél füllel kaptam el egy mondatát: csak rajtunk múlik hogy a lehetséges karmikus utak közül melyiket erősitjük meg... (remélem nem haragszik meg ha leirom, hogy emellett azt is tudja hogy Erdélyben hogyan és hányszor párolják a pálinkát hogy tökéletes legyen, és hogy mi az a 'rézelő' (remélem jól emlékszem) amit ha nem vesznek ki, akkor elrontja a pálesz izét... - de persze már jó ideje nem iszik alkoholt)

És még több kép:

Elkezdtünk Szilvivel összeállitani egy internet-galériát, a korábban már elküldöttek illetve ezen az oldalon felhasználtak mellett sok-sok más képpel. Kevésbé rólunk szólnak, inkább tájakról/helyekről/itteni emberekről, azért (sőt talán épp emiatt...) remélem tetszeni fognak!

Itt tudjátok megnézni az albumokat

Majd kerülnek még fel képek az új kalandokról és a már elkezdett albumokba is a későbbiek során, szóval érdemes lesz figyelni őket!

Kezdjük a következő tudósitást is egy kulturális csemegével: november 11-e megint különös nap Koreában. Mint utólag sikerült kideritenem, a hatékonyság jegyében ez egy kettő-az-egyben esemény: Pepero nap és fekete-fehér nap egyszerre. A pepero egy kb 25 cm hosszú ostya rúd, melyet egyik felén csokiba mártanak - a Pepero napot a Pepero cég találta ki hogy többet adhasson el belőlük. Hogy miért pont november 11.? Nem kell túl bonyolult okot keresni: a 11.11 hasonlit leginkább a peperora... Persze nem véletlen a kapcsolat a fekete-fehér nappal sem: ezen a napon valami fekete-fehér dolgot kell adni mindenkinek aki fontos neked - hát létezik jobb ajándék egy fekete-fehér peperonál? ...

Szóval a Pepero és fekete-fehér nap tiszteletére mi egy háromnapos autós kirándulás mellett döntöttünk - amiből majdnem csak néhány órás Szöul környéki kocsikázás lett a kezdeti nehézségek miatt... Péntek délután minden különösebb nehézség nélkül megtaláltuk az autókölcsönzőt, és az ügyintézés is gyorsan megvolt - a nehézségek az autó átvétele után kezdődtek: életemben először vezettem ugyanis automata sebességváltós autót... A kölcsönzős hölgy már kicsit türelmetlenül kezdett ránk nézni amikor próbált bennünket kiengedni a cég udvaráról, én pedig még néhány perc után is azzal küzdöttem, hogy rájöjjek a titok nyitjára: hogyan lehet a P-ből D állásba tolni a váltókart - szerencsére a fékpedálra lépve ez az első probléma megoldódott, de gondolom a hölgy egy kicsit jobban aggódott ezek után a kocsiért...

Ezzel nem értek véget a nehézségek, ugyanis elég sokat vezettem már 'normális' autót, és gondolkodás nélkül, automatikusan nyomom ki a kuplungot megálláskor, hogy ne fulladjon le a motor. Nos az első napon ilyen meggondolásból 4-5 alkalommal nyomtam tövig megálláshoz készülve bal lábammal a fékpedált, ami persze azt eredményezte hogy csak a biztonsági öv mentett meg bennünket a szélvédő belső felére kenődéstől. Ilyenkor rögtön jött persze a következő aggodalom: vajon a mögöttünk lévő autó vezetője hogyan regálja le a manővert - de szerencsére jók a reflexeik...

Néhány óra múlva mégsem ezért akartunk visszafordulni, hanem mert két és fél óra elteltével, és kb 20 km-re indulási helyünktől egyszerűan képtelenek voltunk megtalálni az autópálya felhajtóját (volt útszakasz amit háromszor-négyszer is megtettünk) - de nem adtuk fel... Úticélunk a félsziget dél-keleti részén, Szöultól mintegy 350 km-re lévő Gyeongju volt, Korea régi fővárosa. A 'régi' tényleg 'régit' jelent, Gyeongju i.e. 57-től i.sz. 935-ig volt főváros - mikor mi még valahol közép-ázsiában gondolkodtunk rajta hogy nyugatra kellene költözni...

Első este, 400 kilométer autókázás után persze csak a szálláskeresésre koncentráltunk - találtunk is egy motelt, amiről utólag derült ki hogy enyhén 'love-motel' jellegű beütése van. A négy villanykapcsoló megfelelő beállitásával a mennyezetet és a falakat vörös fénnyel lehetett 'hangulatossabbá varázsolni'. Érthető a motel üzleti stratégiája: egy augusztusi (nem koreaiak által készitett...) felmérés eredménye szerint a világon a koreai férfiak élnek a legaktivabban szexuális életet, és ők vezetik azt a listát is hogy hány százalékuk fizet a 'szerelemért' (100 férfi közül 42(!)). Csak érdekességképpen: az előzőeknek megfelelően a házasságban élő koreai nők is listavezetők - ők a világon a leginkább elégedetlenek szexuális életükkel...

Szombaton aztán nekivágtunk a látnivalók felfedezésének: meg sem álltunk amig kipipáltunk három a világörökségnek minősitett helyszint. Gyeongju történelmi emlékparkjával kezdtük a sort - megnéztük kelet-ázsia legősibb csillagászati obszervatóriumát (egy kis kőtorony, amit csak egy keritésen kivül lehet körbejárni), a várfal maradványait, és a királysiroknak helyet adó Tumuli parkot. A királysirok óriási kőből és földből emelt félgömb alakú halmok, melyeket a holttestet tartalmazó fa épitmény fölé épitettek - az egyikbe be is lehet menni, és belülről megnézni a szerkezetét. Nagyon szép időnk volt szerencsére, igy itt a park erdejében sikerült a fentebb látható gyönyörű szineket megörökiteni... és még egy érdekes képet a múlt és jelen találkozásáról a helyi souvenir shop-ban...

Ebéd után aztán a Bulguksa templom felé vettük az irányt - persze szintén az UNESCO világörökség listájának tagja 1995 óta - ami nagyjából negyven kilométerre van Gyeonjutól. Tényleg nagy és szép templom, és különleges bejárata a lépcsőkkel Korea egyik legtöbbet fotózott látványossága - persze most már nekünk is van ilyen képünk...

A Bulguksa templomtól nem messze található Seokguram Grotto. Természetesen ez a sziklába vájt templom is része a világörökségnek - de én egy picit többet vártam tőle: gyönyörű képeket lehetett látni a benne található Buddha szoborról, amit aztán nagy tülekedés közepette egy üvegfalon keresztül messziről sikerült megcsodálni...

Este aztán egy helyi 'spa' felkeresése mellett döntöttünk. Ez a komplexum egy szálloda aljában két szaunából (egy sóval teli és egy hagyományos), néhány jacuzzi medencéből és mindezek körül elhelyezett kb 100 közös (mindenféle válaszfal nélküli) zuhanyzóból állt - persze nőknek és férfiaknak teljesen külön-külön. A korei férfiak órákon keresztül képesek itt tisztogatni magukat - szerintem ebben is listavezetők... Én is alaposan végigcsutakoltam magam a durva fürdőkendővel amit adtak. Michael Palin: Utazás a Csendes-óceán körül cimű könyvét olvasom éppen (a Monty Python tagja), ő irta egy Japánban átélt hasonló fürdőzés után hogy 'tisztábbnak érzi utána magát az ember mint születése óta bármikor...'

Másnap a tengerpart felé vettük az irányt, és megnéztük Munmu király vizalatti sirját (ez csak néhány szikla a tengerben... - bocsánat az érintettektől). Sokkal érdekesebbnek tűntek az őszi napsütésben zsinórokon száritkozó halak és egyéb tengeri lények... (egyébként a tengerparti falucska ahol ez a kép készült hihetetlenül igénytelenül nézett ki - a csupasz beton praktikus anyag, ebből készült minden épitmény, az meg senkit nem érdekel hogy ez esetleg nem szép...)

Megnéztük még Golgulsa sziklába vésett Buddha szobrát, aztán indultunk is tovább: nehogy világörökség nélkül zárjuk a vasárnapot... A Haeinsa templomot vettük célba, utunk utolsó állomásaként. Egy - a tömeget leszámitva - kellemes erdei séta után érhető el ez a templomegyüttes. Egyik fő nevezetessége, hogy itt őrzik a Tripitaka Koreana-t. Bár gondolom mindenki hallott már erről (:-)), azért elárulom hogy ez 81 340 kőtáblát jelent (mindegyik 68 x 24,5 centis), amit nyomtatásra használtak. Budhista szerzetesek vésték ki őket a Goryeo uralkodóház idejében, amikor hozzánk a Kárpát-medencébe épp tatár túristák érkeztek az 1240-es években...

Még egy kép a végére: egy pagoda a naplementében - ez volt utolsó megállónk mielőtt beálltunk a Szöul felé tartó vasárnap esti kocsisorba... Nagyjából négy órán át lépésben haladtunk visszafelé... (ekkor már nagyon szerettem az automata sebességváltót...)

Úgy tűnik, tegnap kifogtuk az ősz utolsó szép napját - miközben otthon már hóakadályokkal kell megküzdenetek. Hihetetlen szineket sikerült megörökiteni a közeli parkban...

... és még valamit... Újabb gyöngyszemekkel gazdagodott ugyanis a környékünkön kihelyezett köztéri műalkotások sora. Kezdjük a frissen átadott sétálóutca elején: két kisfiú csodálkozik rá egy pár félméteres cipőre - ilyen van??? Ezt akár személyes sértésnek is vehetném - hasonló reakciót vált ki amikor cipőkeresés közben kiejtem a számom hogy 315 milliméteres a lábam (itt ugyanis igy mérik...).

No de haladjunk is tovább mindössze százméteres sétánk következő elképesztően romantikus állomásához, és üljünk le egy pillanatra erre a csili-vili pad-csodára...

...itt aztán mindenki összebújhat társával, hogy aztán fizikai törvényeket meghazudtolva próbálják meg legalább másfél méterre eltartani az arcuktól a saját maguk felé irányzott fényképezőgépet - ez nagyon fontos mert a képbe bele kell hogy férjen a fejük felett összeérintett kezükből formált szivalakú keret és persze lehetőség szerint még néhány V betű is...

A tuti befutó azonban bundangi sétánk utolsó állomása - ami egyszerűen mindent visz... az elmúlt hónapok elég magasra feltornászták az ingerküszöbömet, de ez még igy is sok(k)... Lássuk a bronzba öntött pillanatot:

Kőgolyók közt két cimbora ücsörög Tehén és Kisegér. Tehén szájában egy 300-as szöget tart, és karbatett kézzel büszkén húzza ki magát. Büszkesége indokolt is - nagyon takaros kupac ürüléket sikerült kiraknia maga elé az imént... Ez nagyon bejön Kisegérnek is, aki - sejtve hogy minden bokorban egy-egy fotózó koreai lapul - mosolyogva V betűt mutat... Vajon mi lehet még annak a művésznek a fejében amiből ez a kreáció kipottyant!!!

De ami a legjobb az egészben: idén úgy jött ki az ünnep, hogy három munkaszüneti nappal járt. Mivel következő héten egy találkozóra kellett mennem Malajziába ki is használtuk ezt: jöhetett a nyaralás... Az ottani kollégák segítségével megszületett az útiterv: 4 nap a paradicsomban, a Tioman szigeten, aztán pedig Kuala Lumpur és a 'kontinentális' Malajzia.

Másfél nap kellett hogy egyáltalán a szigetre érjünk: első este Kuala Lumpurig jutottunk, aztán kezdődtek a kalandok. Gondolom legalább annyian hallottak közületek a Berjaya Air légitársaságról, mint a Dash-7 repülőgéptípusról - nos mi már repültünk is mindkettővel... Másfél óra volt a repülőút a szigetre, de hogy addig se unatkozzunk a kapitány bekapcsolta a légkondit: egyből fehér füst - utólag kiderült hogy csak pára - kezdett az utastérbe ármalani... az első sokk után persze előkerültek a fényképezőgépek, készültek a mosolygós-füstölőrepülőgépes emlékfotók.

Tioman 38 kilométer hosszú, legszélesebb részén 10 kilométer széles földdarab (térkép) Malajzia keleti partjainál. Néhány falu van rajta, egyetlen út a sziget közepétől dél felé, amúgy csak őserdő és tengerpart. Ja és egy repülőtér: a repülőgép elkezd leszállni a tenger felett, aztán következik egy hegy az egyik oldalon, és kiderül hogy a tengerpart és az őserdő között van egy csík ahova le lehet szállni...

Várt már ránk hordárunk, egy kb 50 kilós, 150 centi magas bácsika, és a reptéri transzfer keretében elindultunk gyalog a reptérről a kikötőhöz. Amíg gurult a bőrönd addig rendben is volt minden, egyébként meg udvariasan hagyta bácsikánk hogy segítsek neki. Az első furcsa élőlényekkel már rögtön itt találkoztunk: a kikötőben álló három fa csurig volt óriási denevérekkel - egyből a Macskafogó című rajzfilm egy jelenete ugrott be: 'Ma is konzerv-vért iszunk...'

A reptéri transzfer egy 5-6 méteres csónakkal történt, amivel 10-15 perc hullámokon ugrálás után értünk partot Paya falu kikötőjében. A következő sokk: a tengerpart helyén csak sár és kövek... az apálynak köszönhetőemn nem volt túl barátságos a látvány... Bácsikánk talicskába szórta a csomagokat és megindult előre - irány a part menti luxus üdülőkből álló komplexum... és mielőtt beléptünk volna egy éles jobb kanyarral letért balra a mangrove erdőben kígyózó stégszerűen összetákolt, deszkázott útra. Pár perc múlva érkeztünk meg majdnem-tengerparti majdnem-luxus szállásunkhoz. Ugyanis Paya faluban két üdülő van a Paya Tioman Resort és a Paya BEACH Resort (azért a biztonság kedvéért leellenőriztük még egyszer hogy kollégám tényleg nem a másikban foglalt-e nekünk szállást - de nem...). Serpánk a közös helyiségnél állt meg először, itt már ki volt készítve az asztalra két pohár narancslé és a személyzet tagjai a tulajdonossal együtt mosolyogva mondogatták hogy welcome-drink, welcome-drink. Egy kis szusszanás után értünk 'king delux' bungalónkhoz, ami egy kb 20-30 éves faház lehetett, de azért volt benne egy ócska légkondi sőt TV is (helyi adókkal). Szóval nem pont ilyennek képzeltük a paradicsomba érkezést...

Az első sokk után - és a következők előtt amiket még nem is sejtettünk - aztán jött az első csoda: találtunk egy partszakaszt ahol még így az apály kellős közepén is be tudtunk merészkedni a langyos kristálytiszta vízbe, és először vehettük magunkra a Szöulban üggyel-bajjal beszerzett búvárszemüveget és pipát (csak megjegyzésképp: Koreában az emberek leginkább túráznak vagy golfoznak, aki ki akar lógni a sorból és mást akar sportolni nincs könnyű helyzetben...). HIHETETLEN volt elsőre látni a viz alatti világot: színes halak, tengeri sünök (30 cm-es tüskékkel), tengeri uborkák, nagy szájakra emlékeztető lények és persze korallok minden formában és színben... Mint utólag kiderült Paya nem a tengerpartja miatt ismert, hanem mert a szigeten itt található a parthoz legközelebb ilyen látnivalókban gazdag búvárterep - ezért így másfél hét távlatából már azt mondom meg is érte a kényelmetlenség...

No de hamar visszarángatott bennünket egy állat a valóságba: miután este visszafelé baktattunk kunyhónkba a partról, és a félhomályban ismét a partmenti mangrove erdőt kereszteztük kiszúrtam egy a vízben úszó fejet. Szóltam Szilvinek hogy 'nézd hód' aztán elhallgattam, mert a lény partot ért, és kiderült hogy a 'hódfejhez' tartozik egy kb másfél méteres test is krokodilszerűen cammogó mozgással... csak álltunk ott egy darabig meghökkenve. Megértettük egyből hogy miért van a földtől 30-40 cm magasan szögesdróttal körbekerítve szállásunk.

Első vacsoránk közben - mert még mindig csak az első napnál járunk ugye - kiderült hogy 7-en vagyunk összesen a kb 100 személyes 'komplexumban' (már erőteljesen benne voltunk az utószezonban két héttel a monszun előtt). Vacsora után aztán még egy majdnem-nyugodt séta Paya faluban: deszka-ösvényen kisétáltunk a partmenti házakhoz dacolva a lámpafényre gyűlő rovarokat pusztító denevérek ijesztő cikázásával, visszafelé pedig épp egy majomcsapattal együtt értük el telepünket, akik óriási hangzavart csapva ugráltak le az őserdő fáiról a házak tetejére, majd a hulladékok újrahasznosításával kezdtek foglalkozni. Ekkor azt cselekedtük amit minden vakmerő, őserdőhöz szokott honfitársunk tett volna: futólépésben iszkoltunk a kunyhónkig és bezárkóztunk. Szép-szép dolog az állatkert, de azért ott is aludni... nincs mit szépiteni rajta: így első nap sokkoló volt a paradicsom.

Másnapra egy hajókirándulás szerepelt a hivatalos programban egy csodálatos korall-szigethez. Egy picit gyanús volt, hogy a tájékoztatón úticélunk igy szerepelt: Tulai sziget. No de sebaj... Hajónkon szerencsére jó vastagon volt a piros és kék festék, ami egész stabilan összetartotta, egyébként már biztos hogy szana-szét hullott volna a bárka. Nem csoda hogy egy közelebbi sziget felkeresése mellett döntött vezetőnk: olyan lassú volt a hajó, hogy estig sem értük volna el az eredeti célt. Nyolcan vettünk részt egyébként a túrán, 3 svájci lány és egy szintén 3 tagú maláj család társaságában (az ő fiuk ajándékozott meg ezzel a tekintettel a hajó ablakából). Azért a Ringgis-sziget is jó választásnak bizonyult vezetőnk részéről: bár a korallok "csak átlagosak" voltak, a vízbe szórt száraz kenyérre hihetetlen mennyiségű hal jelent meg körülöttünk. Olyan érzése volt az embernek mintha egy óriási akváriumban úszna. Ebédszünet és egy kis strandolás után következett az a programpont amit vezetőnk a leglelkesebben várt az egész nap során: a sziget egyik legnagyobb duty-free shopjának felkeresése. Tuti hogy jutalékot kap a srác amiért odacipelt bennünket...

Miután délután visszaértünk táborunkba, ismét a 'hazai pályát' vettük célba, és a Paya melletti szikláknál búvárkodtunk (na jó, csak snorkeling-oztunk) egy kellemeset. Ezen a második estén aztán elkezdett a körülöttünk lévő eleinte nagyon vadnak tűnő világ egyre elfogadhatóbbá válni: kiderült például hogy a 'krokodilnak-látszó tárgyak' valójában csak túlméretes gyíkok (egy közelebb merészkedő példány a kiöltött nyelvével szaglászott felém amiből még felszínes biológia-kémia szakos emlékeim alapján is egyértelmű lett hogy nem krokodillal van dolgunk...) Ezen az estén sikerült egy érdekes fényképet is készítenem: lencsevégre kaptam igazi énemet - a bennem rejtőző kígyót... (lehet tippelni, hogy hogyan készült a kép :-))

Nem mondhatnám hogy megfutamodtunk a kihívások elől: harmadik nap elhatároztuk hogy kettesben nekivágunk a dzsungelnek. Azért persze nem vaktában: van egy a szigetet egy keskenyebb részén átszelő ösvény, ami ugyan vadregényes de azért nem túl vészes. Egy menetrendszerinti speed boat-tal (az itteni helyközi busz - azt csak sejteni lehet hogy mikor indul...) érkeztünk vissza ismét a reptérhez, ahonnan a túra kezdődött. Még mielőtt az erdőbe értünk volna átszaladt egy gyík előttünk az úton - fejétől a farkáig kb. 1-1.5 méteres lehetett. Aztán beértünk az igazi dzsungelbe... ilyen érzés lehet az óriások országában... tátott szájjal bámultam felfelé a fákra, pálmákra, liánokra.

Persze azért bennünk volt a félsz a 'maláj tigristől' így aztán minden zajra nagyon figyeltünk, de csak barátságos élőlényekkel találkoztunk: majmokkal, fák között ugráló repülő-mókusokkal. A hangok azért néha elég ilyesztőre sikeredtek az erdő mélyén, így nem sokszor álltunk meg pihenni... Úgy három óra alatt értük el a túlpartot, Juara falut.

Nem hittük hogy van a szigeten kihaltabb település mint Paya, és mégis... Ez a falucska ugye a sziget szárazföldtől legtávolabbi oldalán van, ennek megfelelően jóval nehezebben is érhető el. Egy szép hosszú homokos tengerpartja van néhány kunyhóval, szálláshellyel - persze minden üres, a parton csak egy másik pár volt rajtunk kivül. Az egyetlen nyitva tartó étterem-büfében sikerült megebédelnünk és megszerveznünk hogy jöjjön értünk egy terepjáró-taxi a reptértől hogy a strandon tölthessünk néhány órát és ne kelljen azonnal visszaindulnunk elkerülendő a dzsungelben éjszakázást.

Még egy említésre méltó dolog Juarából: a büfében látható TV műsor. Koreáról korábban már írtam hogy itt a szappanoperák és a csúnyán-egymás-szemébe-nézős történelmi tv-játékok viszik a pálmát, Malajzia ezzel szemben a nyolcvanas évek szinti-pop stilusát visszatükrőző műsoroknál tart (a nájt-rájder és dévid hasszelhof előtti szinten). Séfünk csak nagy üggyel-bajjal állt fel a tv elől megsütni a csirkét amit kértünk, hiszen az aktuális filmben éppen két mágikus képességekkel rendelkező hölgy játszott egy élet-halál kártyapartit, galád módon mindig megváltoztatva az ellenfél kezében lévő lapokat... mindezt persze csillogó-villogó fény és füst effektek közepette... Meglepően gyorsan kész lett az ebédünk - még a film vége előtt...

Néhány óra strandolás után aztán megjött értünk egy Nissan L200-as pick-up, gyanúsan sárosan egészen tengelymagasságig... A sziget második számú útja ugyanis még csak épül: épphogy kidöntötték egy sávban az őserdőt, de tovább még nem jutottak - ennek köszönhető hogy még kihalt kis falunak láthattuk Juarát. Eléggé megszenvedett alattunk a kocsi, eleinte sárban csúszkáltunk, aztán meg a sziklás szakaszokon pattogtunk össze-vissza az ülésen. A három órás gyalogutat autóval 1 óra alat sikerült megtenni. A helyiek azonban nem zavartatják magukat a körülményektől: ami messziről útnak látszik az már biztosan járható is - hagyományos robogókkal ügyeskedtek keresztül a mocsarakon és sziklákon több kevesebb sikerrel de töretlen lelkesedéssel, dudálással üdvözölve a szembejövőket.

Mivel nem akartuk kihagyni az útikönyvekben (és előzetes útitervünkben is) emlegetett Tulai-szigetet (vagy más néven Korall-szigetet) utolsó tiománi napunkon kibéreltünk egy motorcsónakot. Ez a sziget (ezzel a gyorsabb hajóval) félórányira volt szálláshelyünktől. Vezetőnk jól nyomta, a kicsit hullámosabb szakaszokon alaposn megugráltatott bennünket, a motor hangján lehetett hallani amikor nem ért épp vízbe a hajócsavar... Az első hely ahol szigetet elérve magálltunk és a vízbe másztunk nem volt az igazi: az erős sodrás és hullámzás ott jobban felkavarta a vizet. Itt a sziget körüli vizekben egyébként a halak mellett már medúzák is voltak, amiktől próbáltunk azért biztos távolságot tartani. Következő megállónk aztán kárpótolt az első kellemetlenségekért: életünkben először jutottunk el egy igazi fehér-homokos, türkiz-kék vízű, pálmafás strandra.

 Nagyon szép volt, bár nem sokkal utánunk két, szintén a közelben búvárkodó csoport is ezt a partszakaszt szemelte ki pihenőhelynek. Szerencsére vezetőnk tudott még egy nagyon szép helyet ahol ismét csodálatos körülmények között tudtunk úszkálni egy kicsit kettesben. Korábban csak természetfilmekben és fényképeken láttam ilyen szines vízivilágot. Külön érdekesség volt hogy itt a halak nem zavartatták magukat, nem féltek, kíváncsian velünk együtt úsztak. A sziget legészakibb településén, Salangban ebédeltünk és strandoltunk még egy kicsit mielőtt visszaszáguldottunk Payába, hogy megint a 'hazai vizekben' úszkálva zárjuk a napot, és a tiománi kirándulást.

Egyébként ez volt az a nap, október 9., amikor Észak-Korea felrobbantotta első atombombáját - amit persze a világgal együtt csak később tudtunk meg...

Még egy dolgot azért meg kell említeni az itt töltött napokkal kapcsolatban: sajnos kimaradtunk életünk legszebb pálmafás naplementéjéből. Amíg ott voltunk az eget szinte végig fehér pára (akkor még azt hittük) borította, a naplemente abból állt, hogy egy darabig süllyedt és halványodott a nap aztán egyszercsak eltűnt. Holdbéli hangulatot adott ilyenkor a fény a tengerpartnak. Utólag kiderült, hogy ezt (teljesen vagy részben) indonéziai erdőtüzek okozták. Szerencsére a füst elég magasan volt, így csak ennyi kellemetlenséget okozott.

Ami még kimaradt: egy kolléganőm két héttel előttünk járt ugyanezen a szigeten, és a sziget legdélebbi strandján - az egyetlen helyen ahol mi nem voltunk - gyönyörű teknősökkel úszkáltak együtt... De nézzük a pozitív oldalát a dolognak: maradt még okunk visszamenni...

Nekem itt két dolgozós nap következett, amíg Szilvi egyedül ismerkedett meg Kuala Lumpurral (a városról én már egy korábbi tudósitásban írtam). Amit együtt néztünk meg az a KL torony, a Petronas ikertornyok és a Batu-barlang voltak. Még egy fontos dolog ami előző itteni látogatásomból teljesen kimaradt és most bepótoltuk: a Central Market, egy helyi jellegzetességeet kínáló piac. Már az első itteni látogatásunk után (volt több is...) csatlakozott hozzánk legújabb családtagunk: Gyík, egy 1,2 méteres színes fa szobor, aki egyszer majd a nappalink falán fog feszíteni. Később csatlakozott még hozzá néhány 'egyéb állat' és egy eredeti borneói teknőspáncél alakú faragott fa pajzs is - nem tudom eddig hogy bírtuk ilyen nélkül...

Két napunk maradt még a visszaút előtt, amiket - számomra teljesen szokatlan módon - egynapos csoportos kirándulásokkal töltöttünk. Első nap Kuala Selangor volt az úticélunk. Délután indultunk és először egy régi erőd maradványainál álltunk meg. Néhány ágyún kívül nem sok minden maradt meg belőle, de az igazán turistacsalogató atrakció egy majomcsalád volt, akik a rendszeres etetéstől már nagyon kezesek és (némi érdekből) barátkozóak voltak. Útunk fő látnivalója azonban még a vacsora utánra maradt: a kuala selangori tűzlégypark. A tűzlegyek apró bogarak, amik villogó fényt adnak, és ezt az egy fán vagy bokron élő közösségek elég látványosan összehangolják. Miután beöltöztünk a kötelező mentőmellénybe négyesével csónakokba raktak bennünket, és lassú evezéssel jártunk végig egy folyószakaszt ámulva és bámulva. Akit érdekelnek részletek, itt található a hely honlapja: http://www.fireflypark.com/firefly.htm

Utolsó malajziai napunkon Melakába indultunk. Másfél óra buszozás dél felé KL-ből - egy olyan idegenvezető társaságában, akiből már az első mondat után elegem volt. Melaka most 'csak' egy 1 milliós város, de régen nagyon fontos kereskedelmi központ volt, éppen ezért elfoglalták annak idején hollandok, portugálok, angolok is, érdekes épületeket hagyva hátra. Sőt nemcsak emlékeket hanem leszármazottakat is hagytak hátra: például portugálok még mindig háromezren (ha jól emlékszem a számra) élnek Malajziában...

Melaka egyik legjellegzetesebb része a "vörös tér", a hollandok építettek ide csupa piros házakat és egy szintén vörös templomot. Megnéztük még a város legmagasabb pontjára épült templom maradványait, a világítótornyot, és a portugál erőd megmaradt bejáratát. A vágta végén a helyi china-town, a kínai városrész következett. Itt egyébként még a holland fapapucsok kicsit 'lájtosabb' változatát is kínálták az árusok a szivárvány minden színében... Még egy fotót idecsatolok - mert tetszik... - szintén a kinai városrészben készült egy régi autóról.   

Szóval egy kicsit mindent láttunk - elvileg - de olyan rohanás volt végig, hogy mindenképpen szeretnék visszamenni ide is, és egy kicsit nyugodtabban körbenézni még egyszer... (az is biztos hogy jó ideig nem fogok ismét csoportos kiránduláson részt venni...)

Befejezésül: a kuala lumpuri Le Meridien szálló jó szokása, hogy minden lehetséges helyre (poháralátét, szalvéta, boríték...) idézeteket írnak. Ezek közül a kedvencem a következő volt (George Moore ír írótól származik):
'A man travels the world in search of what he needs
and returns home to find it.'

Ez nagyjából így hangzik magyarul:
'Az ember beutazza a világot, hogy aztán hazatérve találja meg mindazt amit keresett.'

No majd meglátjuk...

Következőként - egy nappal az első 'áldozatok' távozása után - testvérem, András, érkezett két hétre látogatóba. Picit izgultunk amikor fél óra késéssel érkezett meg, hiszen elég tekintélyes mennyiségű csempészáru volt nála: otthoni szalámi (ami az itt Ázsiában néhol megjelenő fertőző betegségek miatt tiltott) és fehér porból is akadt nála bőven (puding por, tartósitószer, fűszerek). Aggodalmunk alaptalan volt, úgy látszik mégsem működik tökéletesen a preciz rendszer...

Szerencsére az időjárás az ilyenkor állitólag megszokott módon alakult, gyakorlatilag tökéletes volt - igy semmi sem szabott határt a programoknak. Természetesen megvoltak a kötelező elemek, a paloták, piacok, őrségváltások amikről korábban már irtam és most nem ismétlem meg, de azért - Szilvi alaposan felkészült - voltak új elemek is.

Ilyen volt például a kétnapos kirándulás Busanba, Korea második legnagyobb városába. Elég messze van, kb. 600 km, 2,5 óra alatt értünk oda... nem, nem irtam el, 2 és fél óra volt és nem repültünk - erre csak egy megoldás van: a KTX, a koreai szuperexpressz. Volt a kocsiban egy digitális kijelző, amin nyomon követhettük az aktuális sebességet: 'csak' 288,1 km/h volt a maximum amit láttam - pedig azt igérték hogy 300-al fogunk menni... :-(

A reggeli indulás után délben már az egyik helyi motelben pakoltunk le, ami közepesen lepukkant volt, de egy éjszakára megtette. A délután már a városnézésről szólt - a helyieknek pedig mi szolgáltattunk látnivalót: két 190-es 'amerikai' egy lánnyal elég feltűnő jelenség volt. (András egyébként kifejezetten vonzó volt a koreai fiúk-lányok szemében, a buszokon többször is leszólitották, sőt igazolványképet is adtak neki - ez utóbbit egy érdekes fiatalembertől kapta...)

Megnéztük a Bamasa templomot, ami az egyik legszebb amit eddig itt Koreában láttam. Egy a város melletti erdős dombon található, és sokkal jobban érződik rajta a kor mint a többin (ide linkelek még egy képet róla). Aztán a változatosság kedvéért egy második templom következett: ez egy tengerparti sziklára épült, de a szűk átjárókban hömpölygő tömeg sajnos elvette a varázsát. Rengeteg volt a turista, igy amint gyorsan megnéztünk mindent kerestünk egy taxit, és a belvárosi strandra vitettük magunkat ahol még sétálgattunk egy kicsit. Vacsi után aztán egy kis esti városnézés következett: óriási hiddal és egy világitótoronnyal.

Másnapra már csak egy látnivaló maradt a legszükségesebbek közül: egy meredek sziklás tengerparti szakaszt fedeztünk fel, és utána az állomás felé vettük az irányt. Itt az újabb száguldás előtt még részünk volt egy kis meglepetésben: a 'bevásárlónegyed külföldieknek' nevű kerület felé sétáltunk, és egy oroszországi kirándulásba csöppentünk. Mint később megvilágosodtunk, ez a Vlagyivosztokhoz egyik legközelebb fekvő 'nyugati' kikötő, igy rengeteg az orosz matróz. Árulnak nekik itt mindent, vannak orosz éttermek, kocsmák, eladó eladónők... nem mertük elővenni a fényképezőgépet... (örömmel nyugtáztuk Szilvivel hogy még szinte tökéletesen emlékszünk az orosz abc-re, és gond nélkül el tudtuk olvasni a feliratokat - András meglepetésére...)

Visszatérve Szöulba adtunk a kultúrának is: végigültünk egy hagyományörző szinházi előadást. Na jó, azért nem volt olyan szörnyű: voltak tényleg érdekes részei is (például nyolc dobos hölgy látványos bemutatója), de azért mégis a 'szenvedélyes' koreai opera részletek hagyták a legmélyebb nyomokat. A művésznőkkel és urakkal az előadás után aztán gyönyörű emlék-fényképeket lehetett késziteni - kicsit megszeppent az egyik hölgy akit közrefogtunk Andrással, és eléggé elveszettnek érezte magát két fejjel alattunk...

Aztán - a művelődést egy kicsit ellenpontozva - a Lotte World szórakoztató központ felfedezése is érdekes élménynek bizonyult (ide én még nem jutottam el...), bár Szilvi elmondása szerint halálközeli élményeket élt meg egy hullámvasúton. Mindenféle meghökkentő attrakció várja itt a sikitozni vágyókat, de nekem a fényképek alapján a diszlet okozta a legnagyobb meglepetést: hihetetlen, hogy a makettnek tűnő diszletek életnagyságúak, és igazi emberek futkosnak benne...

Szintén meglepetés volt - és azt már saját szememmel is láttam - Szöul kétségtelenül legszebb panorámával rendelkező wc-je. Ez a Szöul torony tetején található. Volt humorérzéke az épitésznek: úgy tervezte meg a piszoárokat, hogy a dolgukat végző vendégek közben Szöul látnivalóiban gyönyörködhessenek, ahogy itt a csatolt képen is láthatjátok.

Még a két hét utolsó napjaira is sikerült egy kis újdonságot találnunk: felfedeztük a koreai lovit. Nem hittem, hogy kósza ötletem ilyen sikeres lesz, de mindkettőnknek bejött a dolog. Főleg miután egy felkészült 'szakmabeli' szárnyai alá vett bennünket, és elárulta az alapvető szabályokat: onnantól kezdve már pénzben játszottunk - sőt egy-két futam után András már megértette a lovak esélyeit latolgató számsorokat is, és NYERTÜNK... egy kicsit... 1000 wonos alapon játszottunk (kb. 200 Ft) igy felhőtlenül élveztük a dolgokat azokhoz a helyiekhez képest akik tizezres-kötegeket pakoltak fel a tuti pacikra. (Az igazi nyertes játékra azért még várni kellett néhány napot: mikor később Szilvit is elvittem megérezni egy kicsit a lovi feelingjét, sikerült húszszoros pénzt kaszálnunk egy eltalált kettős befutóval - sajnos megint csak 1000 wonos alapon, a játék kedvéért) (Nem Anyu, azóta nem voltunk ott többször! De tééényleg! :-))

András után Melinda és Zoli érkezett hozzánk, akiknek csak 6 napjuk volt itt, és ez eléggé fárasztóvá tette a dolgokat (az átállás és a kaja miatt is). Megpróbálták az összes érdekes lehetőséget összeválogatni az előző hetek felhozatalából, de főleg a 'kötelező programot' látták ezekben a napokban, és Szöulon kivülre csak egy rövid túra erejéig jutottak amikor egy Bundanghoz közeli várfal-túrát szervezett be Szilvi a programba.

Azért a vendégekkel töltött hónap utolsó napjára is jutott egy 'első': az első privát norébang (karaoké) látogatás négyesben (én korábban csak céges parti keretében voltam, Szilvi pedig még egyáltalán nem...) Szerencsére az otthoni karaokés rendezvényekkel ellentétben itt ugye nem a teljes közönségnek kell énekelni: az érkező csoportok egy-egy külön szobát kapnak óriási könyvekkel, amikben felsorolják a távirányitóval inditható dalok cimeit. Ezekben a könyvekben kb. 150 oldalnyi koreai, és 15 oldalnyi angol nyelvű szám szerepel, de azért bő másfél órát igy is sikerült végigdalolnunk... Mint minden eredményt, a koreaiak az éneklés 'minőségét' is szeretik számszerűsiteni, igy minden dal után egy pontszámot is kiir a rendszer amivel a produkciót dijazza. Azért legyünk őszinték, volt valami furcsa abban hogy mindig 90 pont fölött volt az eredmény... Vagy tényleg ennyire jók voltunk? :-)

Azért remélem a viszontagságok ellenére is tetszett vendégeinknek az itt töltött néhány nap. Az biztos, hogy mi jól éreztük magunkat, jó hogy eljöttetek! Szóval, ha tehetitek gyertek még sokan! :-)

A kalandok már a reptérről a szálloda felé menet elkezdődtek, sikerült kiválasztanom a város/ország összes taxisofőrje közül azt az egyet amelyik nem tud vezetni. Szerencsére éjjel érkeztünk, és üres volt a háromsávos autópálya: a sofőr véletlenszerűen rántott egyet-egyet a kormányon, aztán úgy tűnt mintha ő is meglepődne ezeken a mozdulatokon, és korrigált. Meglehetősen megkönnyebültünk amikor végre ismét szilárd talajt éreztünk a lábunk alatt és a szállodához érkeztünk.

Szingapúrból az első három napban persze megint csak egy tárgyalót láttam, Szilvi ezalatt már gyűjtötte az élményeket - meg persze a tapasztalatokat hogy nekem a maradék két napban a lehető legtöbbet megmutasson.

Persze azért készültünk előre: egyrészt a látnivalókról, másrészt a Szingapúrban érvényben lévő különleges szabályokról is gyűjtöttünk információkat. Azt már hallomásból is tudtuk hogy Szingapúrban a drgocsempészeket már viszonlyag kis mennyiségű kábitószer miatt is felakasztják, de azért találtunk néhány reálisabban fenyegető 'bűntényt' is.

Ezek után már érthető a mondás - és nem hagyhatom ki innen sem - hogy 'Singapore is a fine country'. A 'fine' ugye jelenthet 'nagyszerű'-t de 'büntetés'-t is. (Szingapúr nagyszerű ország / Szingapúr a büntetések országa.). Az egyik legjellemzőbb szingapúri kép ez az elrettentő tábla, ami minden metróállomáson megtalálható.

Emellett ami Szingapúrral kapcsolatban a legjobban megragadja az embert az a sokféleség. Keveredik az ázsiai kultúra (a kínai, a maláj, az indiai...), a gyarmati időszak emlékei és a csúcstechnológia. Rengeteg felhőkarcoló van, de azért meg lehet találni a régi dolgokat is közöttük (a kételkedő kedvéért: az alábbi kép háttere is eredeti, nem kivágtuk...)

Érdekes érzés az arab utcába (mecsettel, arab kereskedőkkel) érkezni miután percekkel korábban a régi brit időket idéző Raffles hotel kertjében sétáltál. Van persze néhány olyan épület is, amiket azért épitettek hogy - mint Sydneyben az Operaház épülete - egy-egy fényképről azonnal felismerhetővé tegye a várost, ilyen az Esplanade szinház, ami leginkább óriási légyszemekre emlékeztet. Furcsa szobrok egészitik ki a képet, például a 'Partról vízbe ugráló fiúk', a 'Dagadt madár' , a 'Halat cipelő kínaiak' vagy a 'Játszadozó macskák' szobra.

De persze Szingapúr jelképe a vizköpő oroszlán-sellő sem maradhat ki a felsorolásból: ő Merlion. (Korábban nem tudtam, hogy Szingapúr 'Oroszlánvárost' jelent.)

A legkellemesebb része a városnak azért nem a városközpont volt: bár elég kommersz, nekem nagyon bejött a Sentosa sziget. Ez a városközponttól délre található, és busszal vagy (látványosabban de drágábban) kabinos 'átvonóval' (vizszintesen haladó felvonó) érhető el viszonylag gyorsan. Vannak mindenféle szórakoztató intézmények (3D mozik,akvárium...) de a legjobb a homokos pálmafás BEACH!!!. Érdekes megoldás, hogy a strand elé épitettek néhány kisebb szigetet, hogy eltakarják a világ egyik legforgalmasabb tengeri útvonalát, és a hozzá kapcsolódó ipartelepeket. (A Malaka szoros egyébként a modernkori kalózok legfontosabb állomáshelye is - hozzájuk szerencsére nem volt szerencsénk...)

Az egyik kisebb (hiddal a szárazföldhöz kapcsolódó) szigeten található a kontinentális Ázsiai legdélibb pontja is, nagyjából 130 kilométerre az egyenlitőtől. Ennél lentebb már csak olyan szigetek találhatók, ahova csak hajóval lehet eljutni. Természetesen megvolt a kötelező fényképezkedés a legdélibb pont emlékműnél...

Egy kis gasztronomia: az utolsó napon aztán vettük a bátorságot, és megkóstoltuk a nemzeti eledel két képviselőjét, az éretlen kókusz levét és a borsos rákot. Előbbi nem hagyott túl mély nyomokat bennem, a küzdelem a sri lankai rákkal emlékezetessebbre sikerült. Ez a rákfajta elég tekintélyes méretűre megnőhet, kicsit 'összehajtogatva' és lábak nélkül is alig fért egy tálon. A koreai szokások majdnem már a küzdelem kezdetén félrevezettek: amit Koreában az asztalra tesznek, és folyékony - bármilyen szinű és izű is legyen - az leves. Szingapúrban kézmosóviz. Szerencsére azért időben eszméltem... A rák egyébként még igy, alaposan megfőzve és sok fekete borssal tálalva is jól védte magát - használnunk kellett mindkét kezünket és a diótörőt is, hogy megszabaditsuk páncéljától.

Búcsúzóul még egy számomra hihetetlen főcim: 'Szingapúr a szemét városává válik' harsogta a szállodaajtóra akasztott reggeli újság. Elég hihetetlennek tűnik ez az ott töltött néhány nap alapján, teljesen sterilnek látszott a város. Lehet hogy nem elég elrettentő a mostani büntetés? Gondolom hamarosan szigorodnak a törvények...

Ez a palota sokáig második számúnak számitott a rangsorban, aztán amikor az itteni tatárjárás (japánjárás... bocsi ...) után elsőként tudták felújitani, ez lett az uralkodói lakhely. Aztán visszaköltöztek később egy sarokkal arrébb, az eredeti lakhelyre. Én a helyüben maradtam volna: itt sokkal több fa van, és a tó is természetesebbnek tűnik mint a Gyeongbokgung palotában. Valahogy inkább egy szigetnek tűnik, és - hála a parknak - nem látszanak a felhőkarcolók a háttérben.

Ez 4 óra buszozást jelentett, de szerencsére ez azért elviselhető a koreai luxus távolsági buszokon - a normális méretű buszon talán összesen 24 helyet alakitottak ki méretes fotelekkel, és bő lábhellyel külön örömömre. Hál' Istennek Szilvi felfedezte hogy a lakásunktól 3 metrómegállónyira is van egy távolsági buszpályaudvar (egy áruház alagsorában...) igy ezúttal legalább már nem kellett keresztül utaznunk Szöulon hogy buszra szálljunk. Megér egy mondatot a TV műsor amit a buszon nézhettünk: háborús történelmi szappanopera... párbaj: a bal oldalon álló harcos csúnyán néz... majd a jobb oldalon álló néz mérgesen... aztán ráközelit a kamera a baloldalon álló harcosra, aki még csúnyábban néz... és - talán már kitaláljátok - ezután a jobb oldali harcost láthatjuk közelebről aki - ha még lehet fokozni - még mérgesebben néz... és ez még néhányszor...

Persze az hogy szombat reggel indultunk és vasárnap este mentünk vissza Szöulba azt is jelentette, - az óriási dugóknak köszönhetően - hogy a kelleténél több epizód is műsorra került a drámából.

Végre megérkeztünk Gangneung városába, ahol mint kiderült egy külön városrész a tengerparti övezet, ahogy kell: szállodákkal, éttermekkel, árusokkal, koncertekkel... Itt egy - a borsos árhoz képest - eléggé lepukkant motelben találtunk egy tengerre néző szobát és már jöhetett is a beach-feeling (még egy megjegyzés a 'tengerre-nézéssel' kapcsolatban: az ablak tényleg a tenger felé nézett, csak az épület szerkezetéből adódóan még volt egy széles vasoszlop is előttünk...)

'Leszórtuk a cuccunkat a pálmafák tövébe, és futottunk is be a hullámokba, és olyan messzire úsztunk a parttól hogy már alig láttuk a szállodát' - akár igy is történhetett volna... de nem igy mennek a dolgok Koreában... A valóság:

- csak módjával szórtuk le cuccainkat, merthogy itt általában ruhában szokás fürdeni (póló, vagy ing (akár hosszúujjú), és nadrág (szintén nem túl rövid) fiúknak-lányoknak egyaránt - igy is kész erkölcsi fertő volt amit műveltünk: én egy szál rövidnadrágban, Szilvi pedig egyrészes fürdőruhában

- pálmafák persze nincsenek - béreltünk gyönyörű szines napernyőt

- és a hosszú-táv úszás is csak a parttal párhuzamosan lehetséges a szigorú szabályok miatt - a david hasselhof fan-club lelkes tagjai ( a baywatch-ból ismerős narancssárgú bólyákkal) elképesztő sipolást rendeztek amint valaki megközelitette a parttól mintegy 15 méterre húzódó bólyasort.

Mondjuk szükség is van a szigorú úszómesterekre, mert a koreaiaknak nem erősségük az úsznitudás (vagy csak lusták megmutatni): mindenkin úszómellény vagy úszógumi van, és a 15 méteres sávnak is csak a partmenti 5 méterében zsúfolódnak össze, ahol még gond nélkül leér a lábuk. Igy nekünk volt egy végtelen hosszú 10 méter széles pályánk...  

Ezek után egy kicsit meglepő, hogy a koreaiak kedvelik a kalandos mulatságokat, mint például a bungee-jumping vagy a motorcsónak után kötött banán és annak továbbfejlesztett változata a 'magic-banana' ami gyakorlatilag egy lapos gumicsónakot jelent, ami a motorcsónak mögött egy bizonyos sebesség után elkezd felszállni, majd visszaesik a vizra és ezt ismételgeti (elvileg teljesen biztonságos, gyakorlatilag amig ott voltunk egy ilyen csónak teljesen 'elszállt' és felborult, egyből meg csak egy utast sikerült elhagyniuk...)

A programunk a körülményeknek megfelelően alakult: először egy darabig feküdtünk a napernyő alatt, aztán úsztunk, majd kezdtük elölről... Este azért felkerekedtünk a part mentén valami finomat enni - és a második étteremben már sikerült is elmagyaráznunk hogy nem szeretnénk nyersen enni a halat, akármilyen friss is... Kaptunk is egy nagy tál grillezett halacskát - 5-6 különböző szinű, alakú és méretű jószággal, akik néhány perccel korábban még vigan úszkáltak a mellettünk lévő akváriumban.

Másnap reggeltől délutánig ismét homokban fekvés volt a napirenden - opcionálisan hason vagy háton - és közben próbálkoztunk lekapni a legfurcsább szerelésben fürdőzőket - könnyű feladat volt ahogy már mondtam... aztán pedig ismét 4.5 óra a buszon (TV nélkül :-(...)

Még egy fontos esemény a múlt hétből: egyik este első alkalommal találkoztunk magyarokkal itt Szöulban, két párral egyeztetett randit Szilvi. Természetesen egy koreai étteremben ettünk - és közben megosztottuk egymással a kalandokat - na jó egy kicsit szidtuk is magyarul a koreaiakat ami azért már jól esett ennyi idő után... A többiek egyébként nagyrészt a magyar nagykövetség munkatársai voltak (3-an) és már több mint egy éve itt vannak, szóval tuti tippeket tudtak adni például a bevásárlással kapcsolatban. Most szombaton már voltunk is a costco nevű metró-szerű raktáráruházban, és beszereztünk a több hétre elegendő húskészlet mellett 1 kiló tejfölt is!!! ...végre...

Aztán vasárnap még - nehogy leégés nélkül ússzuk meg a nyarat... az egyik városi strand következett, erről csak két kép: először a tömeg... egyébként itt a városban úgy tűnik hogy jóval lazábbak az erkölcsök, már nem lógtunk ki a sorból - sőt a bikinis lányok és 'fecske' tipusú fürdőnacit viselő városi vagányok között már a magyarok tűnhettek konzervativnak...

.

.

.

.

.

.

..

Még egy jellemző képet ide linkelek: ha a koreaiaknak azt mondják hogy valamit nem szabad, akkor azt nem csinálják. Ez szép dolog alapvetően, de én néha a falramászok tőle, és egyik kedvenc szórakozásom hogy - persze ha nem jön autó - átgyalogolok a piros lámpán a várakozó gyalogostársak teljes megbotránkozására... aztán mondhatják az 'adzsumák' (öntudatos nénikék) hogy "idejönnek ezek az amerikaiak aztán azt hiszik hogy nekik mindent lehet!!!" No de visszatérve a beachre: 1,5 méternél mélyebb vizbe még úszni tudók sem mehetnek - még akkor sem ha a sekélyebb rész csurig van. A szabály az szabály.

Egyébként ez a strand még egy elég kalandos helynek számit a többi között miután van egy 1,6 méter mély úszómedencéje is!!! Itt persze egyszerre 6 úszómester figyelt bennünket, és 10 percenként mindenkit kiküldtek a vizből hogy egy kicsit kipihenhessék a nagy koncentrálást... kemény meló ez ebben az országban...

... pontosabban ugye először Szilvi indulhatott el, én pedig gyakorlatilag az első 48 órát a szálloda falai között töltöttem. Elképesztően talpraesett módon ő már fel is fedezte a dolgok nagyrészét mire addig jutottam, hogy szombat reggel - végre öltöny nélkül - nekivághassunk együtt is a városnak - Bangkok két napban jeligével.

Az idővel szerencsénk volt, bár nem volt felhőtlen ragyogó napsütés, igy is stabil 30 fok és elég húzós páratartalom volt végig. Cseppet arcul csapott a hőség amikor a légkondi védelméből először kiléptem az utcára. A szállodától metróztunk egy kicsit, és a kinai városrészben (chinatown-ban) néztünk körbe először. Csak hogy hű legyek az eddigi tudósitások gasztronómiai vonalához, ime az egyik első kép egy helyi árus kinálatáról (egyben az eddigi leghihetetlenebb portré ami Szilviről készült :-)). Rejtélyes dolog számomra hogy hogyan tudnak igy egyben megszáritani kacsákat (hónuk alá csapott fejjel) - abba pedig bele sem merek gondolni hogy mit kezdenek velük ezután...

Pár perc nézelődés után tapasztalhattam meg először a tuktukozás örömeit. Ez a háromkerekű motorbicikli (hangjáról kapta a nevét) eleinte azt hittem hogy a vezetőn kivül kétszemélyes, de a hatékony helykihasználás jegyében simán elvisznek négy utast is - csak kapaszkodni kell... Egyébként az utakon hihetetlen a kavalkád - nem véletlen hogy minden utazásszervező javasolja, hogy ne béreljen senki motort Bangkokban. A legkorszerűbb autók és buszok mellett futnak 50 éves járgányok is, olyan meglepő menetrendszerinti tömegközlekdési eszközökkel együtt mint egy platós kisteherautó, amire hátul felmásznak, majd az utazás végén a sofőr kezébe nyomják a buszjegy árát. Imádják a tuningot az itteni sofőrök - kombinálva a visszapillantóról lecsüngő csillogó-villogó kreációkat a modern megoldásokkal. Gyönyörű példa volt erre az első taxi is amivel a reptérről a városba jöttünk: Subaru Impreza WRC hangja volt - de tényleg, borsózott a hátam tőle!!! - azzal a különbséggel hogy ez a gép 110-nél darabokra akart hullani... A közlekedés egyébként baloldali, és az egész rendszer - már ha van - követhetetlen európai szemmel.

Szóval stilszerűen tuktukból láttam meg először a turizmus központját, a Grand Palace-t és a körülötte lévő templomcsodákat (wat-ok). Itt persze több a turista mint a helyi, és tényleg rengeteg a látnivaló. Meg sem próbálom itt most összeszedni a templomok névsorát... Egyébként a második dolog ami az ember eszébe jut - azután hogy 'úristen de szép' - hogy hihetetlenül zsúfolt ez a rész. Csak kapkodja a fejét az ember - óriási szobrok, hihetetlen mennyiségű arany, szines mozaikok mindenütt. Bármennyire szép is, egy idő után szerintem mindenki besokall ettől a látványtól, és ahogy fokozatosan messzebre sétálunk a központi látnivalóktól egyre fogynak a turisták - szerencsére.

Mire a fekvő Buddha templomához értünk már elviselhető volt a tömeg, csak a leglátványosabb fotókat igérő helyeken volt egy kis tülekedés. Ez a hely volt az egyik kedvencem, ahogy Szilvi találóan megjegyezte, ahhoz a helyzethez hasonlit mint amikor a rajzfilmekben a kis köralakú aranyhalas akváriumba préselődik egy elefánt: a templomban található a világ legnagyobb fekvő Buddhája. Bár tudtam hogy nagyon nagy lesz, előre nem lehet felkészülni erra a látványra - a szobor centire pontosan kitölti az óriási teret, és csak tátott szájjal bámul felfelé az ember. Aztán miután elsétáltunk a fejétől a lábáig (a képen a fekete-fehér dolgok a lábujjai) már persze végig azon törtem a fejemet hogy hogyan is lehetne erről valami értelmes - vagy ha nem is értelmes de hatásos képet csinálni. (Persze kattintgattam egy csomót a gépet, ez itt lentebb az 'értelmes' kategóriába tartozik (ezt pont Szilvi csinálta a'szem), de készültek 'művészfotók' is, ha valait érdekel szóljon...)

Természetesen itt is - mint mindenhol a városban - hozzá tartoztak a képhez a narancssárga lepelbe öltözött szerzetesek is (Thaiföldön minden férfi szerzetesnek áll életében hosszabb-rövidebb időre). Ez a bácsi épp fonalat gombolyitott lelkesen amikor lekaptam.

Innen nem messze ettünk egy curry-t ebédre - egyébként a kajálás nem egyszerű annak ellenére sem, hogy azért jóval több helyen van angol menü mint Szöulban (mondjuk ez nem nehéz - Koreában sehol sincs...). Még ha körülbelül rá is jössz, hogy mit takar az étel elnevezése a végeredmény meglepő lehet - mint amikor csirkelevest kértem: ez meglepően hasonlitott az otthonihoz külsőleg - nagyon meg is örültem neki - egészen az első falatig, miután kiderült hogy összeöntötte a szakács a limonádéval, és volt benne citromlé és cukor is alaposan... Lehet hogy nem a legjobb dolgokkal próbálkoztunk, de a thai konyha nem tett túl nagy benyomást rám (na jó, legalább kimchi nem volt benne...). Majd legközelebb tovább próbálkozom.

Bangkok annyiban hasonlit Pestre, hogy itt is van nagy folyó, de ez nem két részre osztja a várost hanem háromra: nemcsak a két parton zajlik az élet, de magán a folyón (és csatornákon) is. A város leggyorsabb közlekedési útvonala ez, ki is használják rendesen a hosszú hajókkal. Ami a legfurcsább ezekben, hogy óriási autómotorokkal hajtják őket, és a 'sofőrök' az egész motor mozgatásával kormányoznak. Persze a szerkezetek ügyesen ki vannak egyensúlyozva, de azért igy is elég vadul néz ki ahogy lengetik a néhány száz kilós alkatrészeket egy-egy fordulónál. Csak hogy a közlekedési tarifákat érzékeltessem: a folyón az átkelés 3 baht, ami 18 forint, és 13 baht (80 forint) a jegy a vizibuszra, ami az egész városon végighaladva 30 (!) helyen köt ki a folyón. (persze vannak expressz hajók is jóval kevesebb megállóval - mint a piros hetes :-))

Már az első nap is hajókáztunk néhányszor: először csak átkeltünk a folyón egy templomhoz, de aztán befizettünk egy 1 órás városnézésre is (kettőnket vitt egy kb 15 személyes hosszú csónak). Ekkor láthattuk meg hogy a folyó mellett hogyan élnek cölöpházaikban az emberek, és teljesen más oldaláról ismertük meg a várost. (Persze nem maradhatott el a kommersz része sem a dolognak - az előre egyeztetett helyszineken várták hajónkat az árusok, és a biztonság kedvéért vettünk is ezt-azt, nehogy megharagudjon vezetőnk...)

Csak hogy kipróbáljunk minden lehetséges közlekedési eszközt - és mert a város modern részébe (mert ilyen is van persze) igy a legegyszerűbb eljutni - mentünk a skytrainen, az utak felett kacskaringozó csúcsmodern vasúton is. Bár ez gyors és légkondis, azért a tuktuk persze bőven lekörözte a szememben.

Másnap - még egy rövidebb kirándulás, és két óra vizibuszozás - délután még egy fontos és emlitésre méltó dolog történt: beszabadultunk egy plázába és vettünk végre 3 tubus normális Colgate fogkrémet!!! (Eddig egy ismeretlen márka zölderdő izű változatát használtam itt Szöulban...)

Amiért pedig vissza kell mennünk még majd Thaiföldre - mert biztos hogy vissza kell mennünk:

• nem voltunk a gyönyörű déli strandokon, és szigeteken (ahol Leo di'Caprio forgatta a Beach-et...)
• nem voltunk északon az őserdőben, ahol még törzsek élnek (ahogy azt afrikai fényképeken is látni lehet fémkarikákkal növesztik nyakukat a hölgyek), és elefántokkal is lehet találkozni
• és Bangkokban is kihagytuk még a hires-hirhedt éjszakai életet thai-boxszal, tradicionális tánccal és minden mással együtt...

No de majd legközelebb...

Addig is, ahogy mindenütt - de tényleg minden utcasarkon - olvasni lehetett: Long live the King!, Éljen soká' a Király!

Már többször irtam, hogy Szöulban a legérdekesebb az, hogy egymás mellett találhatók meg a régi idők emlékei és a felhőkarcolók. Erre jó példa az a három királyi sir is, ami a felhőkarcolók közül 5 perc sétával elérhető, és egy kisebb parkban található: Seongjung király, Jeonghyeonwanghu királyné, Jungjeong királyfi sirjai - gondolom mindenkinek hasznos hogy igy, név szerint is megemlitem őket... Meg kell küzdeni az embernek, ha olyan fényképet szeretne csinálni, amin a sirok hátterében nincsenek toronyházak. Egyébként maguk a sirok félgömb alakú földhalmok, amiket mindenféle kőállatok őriznek - köztük vérengző tigrisek és bárányok(!). Bár nyulak nem voltak, azért kicsit monthy python-os érzése van itt az embernek.

Aztán elmentünk a helyre, ahol olyan dolgokat láthat az ember - például ráját alulnézetből - amit máshol nem igazán... a szöuli halpiacra. Persze voltak tekintélyes méretű halnak látszó tárgyak is, de azért a félméteres 'fesztávolságú' rákok, és a Men in Black-ben látható nagyfejű földönkivüliekre emlékeztető polipok kötötték le inkább a figyelmünket (ez korhatáros kép!). Érdekes marketing módszerekkel is megismerhettünk: például volt olyan kereskedő aki ledobott egy halat előttünk a földre és rögtön agyoncsapta egy husánggal - ezek után merdd azt mondani hogy nem friss az áruja... Persze nem a legjobbkor voltunk a piacon - dél körül értünk oda - az igazi pezsgésnek már nyoma sem volt. Ahhoz hogy láthassuk azt is amint megérkezik az aznapi fogás, és a kereskedők szinpadiasan alkudoznak a legszebb példányokra, hajnali kettő és öt között kellett volna odaérnünk - hát lehet hogy ez ki fog maradni az életünkből...

Végre eljutottunk Szöulon kivülre is - Szilvi kitartó infogyűjtésének köszönhetően -, és múlt hétvégén két napra Korea középső része felé vettük az irányt. Egy távolsági expressz busszal két és fél óra alatt értünk Chungjuba, és tizenötperc taxizás után már a hajókikötőben vártuk hogy elindulhassunk az egyik legnagyobb mesterséges tavon. Indulás után értettük meg hogy miért is nevezik 'nagysebességű'-nek a hajót amivel mentünk - eleinte csak a szokványos mértékben gyorsult, aztán bekapcsolta a kapitány a második motort is, és egyből lobogott a hajunk. Készült is néhány fénykép, amin - a kocsi ablakon kinéző kutyákhoz hasonlóan - érdekes hajszerkezettel látszunk - ezekből inkább nem küldök...

Az első látványosság Ázsia második legmagasabb vizi szökőkútja volt - ami annyira azért nem volt meghatározó élmény, csak azután vettük észre, hogy a legénység egy lelkes tagja felhivta rá figyelmünket. Ezután megérkeztünk a Duna-kanyar itteni megfelelőjéhez, és hogy teljes legyen a hatás, elindultunk megmászni a környék egyik hegycsúcsát, ahonnan a legszebb kilátás igérkezett. Fülsüketitő ciripelés, és némi sziklamászás (kötelek segitségével - ismét a Rám-szakadéknál durvább kategória) után értünk fel - szanaszét izzadva magunkat - de megérte!

A sikeres földetérés után busszal mentünk tovább Danyang felé (az alacsony vizállás miatt nem ment hajó tovább), ahol az estét tölteni terveztük. Megint pozitiv tapasztalat lonelyplanet-ékkel kapcsolatban, hogy a könyvben leirt egyik motelt gyorsan megtaláltuk, és teljesen kulturált szobát tudtunk bérelni zuhanyzóval és ággyal - pedig már kezdtem ráhangolni Szilvit, hogy biztosan a 'yo' nevű matracon kell majd aludnunk. Danyang egyébként egy teljesen új város - a régi épületeket elárasztotta a viz amikor létrehozták a mesterséges tavat... - nem is a város igazán szép, hanem a környék: 'Danyang 8 látnivalója' néven ismert a környék több szép helye - közülük 3 a 'Duna-kanyar' környékén található szikla is. Az estét a helyi élményfürdőben koronáztuk meg - ahol azért óvatosnak kell lenni: az otthon megszokott maszirozó vizsugarak helyett itt nagynyomású vizágyukkal lövik szét a közel merészkedő fürdőzők derekát - a koreaiak nem végeznek félmunkát, a vizsugár az vizsugár...

Másnap jártunk a Gosu cseppkőbarlangban - pontosabban szaladtunk, csak egyes oszlopban lehet haladni, megállás nélkül, mert a mögötted jövő helyiek már egyből a nyakadban lihegnek... és eljutottunk a Guinsa nevű buddhista templomba is.

Itt egy elhagyatott, régi épületegyüttest vártunk, és ehelyett egy új - hagyományos stilusban folyamatosan épülő - templomközpontot találtunk, szigorú tekintetű őrökkel (már kővé váltak szerencsére), sok zarándokkal-turistával, kimcsigyártással foglalkozó nénikkel, virágokkal és szitakötőkkel. Ez utóbbiakat azért kell megemliteni, mert Szilvinek hihetelenül jó fényképeket sikerült elkövetnie néhány lótuszvirágról, és egy magát percekig fényképezni hagyó exhibicionista szitakötőről - ezek közül most csak egy portrét teszek fel ide, de igény szerint emilben elérhetőek...

Itt még nagyon lelkesek voltunk, aztán egyre kevésbé ahogy megpróbáltuk meghóditani a párás levegőben - néha úgy éreztük hogy hiába szivjuk a levegőt a tüdőnkbe, az nem akar jönni - a templomközpont legmagasabb pontját. Ahogy felfelé másztunk elképzeltük, hogy egy erdei tisztáson egy óriási arany Buddha-szobor fog várni bennünket - ehelyett a templomot működtető rend alapitójának sirját találtuk.

Visszatérve Danyangba még elmentünk a Dodamsambong csúcshoz, ami állitolag a legérdekesebb a nyolc látnivaló közül. Ez három a folyó közepén álló sziklát jelent, melyek egyikén egy kis pagoda áll - gondolom alig várjátok hogy megismerjétek mindhármuk nevét (persze az egyszerűség kedvéért mindegyiknek kettő is van): Nampyeonbong (Janggunbong), Cheobong (Adeulbong) és Cheopbong (Ddalbong).

Egy legenda is kapcsolódik hozzájuk - amennyire a tört-angolsággal leirt történetből kitaláltuk -, állitólag ők egy kővé vált család, ahol a kisgyerekkel rosszul bántak, és ezt a mennyből nem nézhették tétlenül... A kalandok után Danyangból aztán vonattal jöttünk vissza Szöulba.

Még két fontos dolog ami a legutóbbi tudósitás óta történt: rakétakisérlet és csirkepörkölt. (szerintem ezt a két szót még ember nem irta le előttem egy mondatban :-))

Északi szomszédaink - mint arról gondolom mindannyian hallottatok - kipróbálták legújabb játékszereiket. Miután 98-ban átlőttek már egy rakétát Japán felett (akkor ez valahogy nem érintett ennyire közelről), ezúttal hét rakétát lőttek a Korea és Japán közötti tengerbe - amik közül néhány véletlenszerűen, irányitás nélkül esett le (a legdurvább hogy az egyik véletlenül lepottyant rakéta állitólag Hawaii felé tartott - a hecc kedvéért...)

Egyik kedvenc kommentárom az eseményekről: az orosz rakétaelháritó központban állitólag az internetről értesültek róla, hogy orosz vizekbe pottyant az egyik rakéta. Ezt követően az oroszok úgy irták le a történteket, hogy Észak-Korea 'baráti fenyegetést' jelent számukra, mert bár fel tudják lőni rakétáikat, de irányitani nem tudják azokat... Volt főnököm, Philip, találóan irta hogy tartsam a szemem mindig az égen, sosem lehet tudni hogy mi fog lepottyanni... Egyébként a szöuliakon semmi feszültség sem volt érezhető közben, itt délen mindenki teszi a dolgát, mintha semmi sem történt volna.

Néhány sor egy sokkal vidámabb dologról: időközben elkészült az első teljesen magyar étel is, Szilvinek hosszas kutatómunka után sikerült összegyűjtenie a hozzávalókat egy CSIRKEPÖRKÖLTHÖZ GALUSKÁVAL!!! 4 és fél hónap itteni kaja után óriási élmény volt, egy napig mosolyogtam utána...